Elérkeztünk Hangyiék újabb epizódjához. Sajnos azzal kell kezdenem, hogy ez a rész nem lesz olyan vidám, mint a többi. Történt ez is, meg az is. Lássuk hogy telnek a napok hangyáéknál.

Mi lett az atkákkal?
Mint tudjátok, nem régen hangyászkodásba fogtam. Aki most kapcsolódik be a blogba, na ő nekik ITT lesz érdemes elkezdeni az olvasást, hogy hogyan telnek az idomított hangyák hétköznapjai.
Tehát két hangyakolóniát nevelek párhuzamosan.
Messor minor Hesparius (Gizella királynőék)
Messor Barbarus (Hella királynőék)
Tehát az atkákra visszatérve, Helláéknál véltem felfedezni piciny atkákat. Ezzel az a baj,hogy nem kellenek ide, de mivel ugyan olyan körülményeket szeretnek, mint a hangyák, nehéz őket véglegesen likvidálni.
Egy videóban láttam, hogy ezüst kolloiddal remekül ki lehet őket paterolni a kémcsőből.
Meg is rendeltem az ezüstöt, de nem került sor a fertőtlenítésre, mert közbe volt egy kémcsőcsere és eltüntek az atkák.
Legalábbis egyenlőre…
Mindegy, a szer megvan, ha kellene.
Viszont egyre inkább látszik, hogy harciaskodnak a kis dögök, ugyanis kezdenek egyre többen és többen lenni.
Ez annyit jelent, hogy eljött a költözés idelye a formikáriumba.
A költözés
Ahogy igértem, a pünkösdi három napos hétvégén elkezdtem a költöztetést….
Ez egy rendkívül egyíszerü folyamat. Készítettem egy szűkítőt átlátszó műanyag csövekből, ugyanis a formikárium költöztető nyílása 10 mm míg a kémcső 16 mm. Ezen a maradék 6 mm-es résen vígan kimennének, így ragasztópisztollyal kitömtem a rést.
Ezután jön a várakozás, ami így nyáron elég sokáig tarthat,m ert mindenhol jó a klíma, miért is mennének át?
Elkezdtem a formikáriumot mlegiteni fűtőlappal 30 C-ra. A kémcsövet meg vizes hűtött ronggyal hűteni.
Nem is maradt el az eredmény, másnapra zömében átöltöztek, a maradékot meg ecsettel átraktam.
Megérkeztek a kiegészítők
Ahogy azt talán már írtam, rendeltem az interneten pár kiegészítőt. Kis fiolákat, ledes nagyítót, lencsét a telefonra.
A lencse a fotózáshoz, makrózáshoz kellett volna, de igazából baromira nem nagyit semmit, szóval ezért volt 2000Ft.
A ledes nagyító az már jól működik, persze csak ha sikerül ráfókuszálni a folyton szaladgáló hangyákra. A fiolák tökéletesek, jók lesznek hangyát fogni 🙂
A nagyítót sajnos úgy teszteltem le, hogy találtam egy elhullott hangyát, mert ő már nem mozgott. A halál oka nem ismert számomra, de a kolónia ennek ellenére szépen fejlődik létszámban
Hella királysága megfogyatkozott
Úgylátszik mostanában rájár a rúd a Messor Barbarusokra.
Ő az a királynő, aki hosszú utat megtéve került hozzám. Akkoriban volt már petéje és bábja ja is. Mivel első kelések, még igen kicsik és gyengék voltak. Gyengébbek, mint a legódarabból készített mézescsupor, amibe beleragadt egy dolgozó és belefulladt.
Tehát folytattuk négy dolgozóval.
Tisztítás után másnap még egy dolgozó belemászott és belefulladt a mézbe.
Folytattuk a másnapot immáron csak három dolgozóval, mézesedény nélkül.
Mivel az atkásodás náluk volt probléma és ugye közben megjött az ezüst kolloid is, gondoltam átköltöztetem őket a jól bevált csöves-hűtős-melegitős módszerrel.
Ez se ment zökkenőmentesen, mert az egyik meg a kémcső vizében fulladt meg.
Tehát maradt kettő dolgozó, ami végülis csak egy, mert elfelejtettem leirni, hogy a legelején egy már alapból halott volt, amikor a hesperiusok között is elhullott egy.
Tehát egy királynő és 1 dolgozó egy tiszta kémcsőben pár petével és lárvával szerte széjjel, ahogy az ecsetről lejött.
Na raktam be nekik egy kis magot és bevontam fóliával, elraktam őket pár hétre regenerálódni.
Másnap egy pillanatra nagyítóval belestem, és örömmel láttam, hogy a peték és lárvák egykupacon, utolsó dolgozó meg él még.
Saccra 10 pete körül lehetett.
Most 1,5 hónap pihenő, addig nem piszkálom őket.
Esetleg heti egy gyors ellenőrzés, de más nem.
A messorok pihenőn, de van még sztori!
Most egy kicsike történttel jövök. Ezt azért írom le, mert milyen érdekes az élet.
Napi szinten olvasom hangyás csoportokban, hogy mennyi királynőt találnak medencében, falon, földön. Nem csoda, Június közepe van, ilyenkor van bőséges rajzás.
Hogylehet az, hogy napi 8 órát dolgozok kertben és egy királynőt sem láttam??
A válasz talán az, hogy nem oda figyelek,hanem a munkára, mert az idő szorit.
Egyik reggel töltöm a kannákat, hogy meglocsolom a virágokat, sokszor kell fordulnom.
A csap körül, ami a falból jön ki, csupa víz minden szoks szerint.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy viszonylag kicsi szárnyas hangya száll a fakó világoszöld pólómra.
Odanéztem, aztán le is esett a földre.
Kerestem legalább két percig, de nem találtam. Biztos elszaladt a fal szigetelése alá.
Újra átfürkésztem azt a kb. 0,5 nm területet és láttam valami kicsi hosszúkás valamit.
Mivan???
Nicsak, egy hangya szárnyak nélkül. Akkora volt mint az előző és a potroha is nagyobb volt a megszokottakhoz képest.
Mivel nem volt túl fürge, sikerült megfognom és beraknom egy fiolába megvizsgálásra.
Nagyítóval nézve mintha látszott volna a szárny helye, de a fiola sokat csalt a kép élességén.
Otthon csináltam róla fotókat és a csoportban arra a megallaításra jutottak, hogy Tetramórium sp, tehát pontos faj nem meghatározható.
Azóta is azon agyalok, hogy ugyan az a szárnyas volt-e aki rámrepült, csak a földön gyorsan letörte a szárnyát? Vagy esetleg egy másik, akik a nedves terület miatt száltak le oda? A napokban sok tetramóriumot kérdene azonositásra a csoportokban. Reggel is volt, borus ég is volt. Tuti volt a közelben rajzás.
Na mindegy, hazavittem, fotóztam. Már látszott a szárnytörés helye.
Ez egy nagyon jó jel, mert akkor törik le, ha megtermékenyülnek.
Mindenesetre hazavittem és kémcsőben besötétitve töltött el egy napot.
Ekkor megnéztem és örömmel láttam, hogy a rágói között 3-4 db petével rohangál.
Nem tökölt, hamar elkezdte a petézést. Vissza is takartam, hagyom békén őt is pár hétig.
A tetramóriumról tudni kell, hogy egy könnyen tartható faj, és igen gyakori. Nászrepülésük most van és én fogtam eggyet,illetve inkább ő fogta meg a pólómat.
Megvan az első saját gyűjtésü hangyakirálynőm 🙂
Igaz, hogy a leggyakoribb faj, de én fogtam 🙂
És már petézik is 🙂
Szerintem a következő részben, írok róla, meg lesznek fotók is.
Addig is kitartás, sziasztok 🙂
Vélemény, hozzászólás?