Körbetekintés a kertben – A nyár néhány szépsége

Múlik az idő, már Június közepe van, javában nyílnak a nyári virágok, az árusok polcai roskadoznak a főként egynyári virágoktól. Had mutassak be pár kedvencemet, amit a kertben találhatók és mindenki számára elérhető növények.

Arra gondoltam, hogy bemutatok pár egynyári kerti növényt, ami az ovink kertjében található. Ezeket a növényeket föld napja alkalmából tartott vásáron lehetett megvenni, majd a gyerekek némi segítséggel kiültették a kertbe. Onnantól kezdve az én nyakamba varták a napi szintü locsolást és időnkénti gyomlálásukat.

Egyébként ezt a két kert kör alakú, ugyanis régen pancsoló medencék voltak, csak hát az EU-S szabályok …..

Büdöske, bársonyvirág (Tagetes)

Amerikából származó lágy szárú, bokros növekedésű egynyári virág, mely gyakorlatileg minden kertben megtalálható. Talán azért olyan kedvelt, mert igénytelen, ellenálló, olcsó és rendkívűl jó aráyban kelnek ki a magjai.

Virágai szépek, több fajtát is nemesítettek már, gyorsan bokrosodik.
Hazájában gyomként kezelik, de ma már a közparkok nyári ágyásait is évről évre díszítik különféle nemesített hibrid változatai.

Büdöske, bársonyvirág (Tagetes)

Hazánkban jellemzően két típusával találkozhatunk:

a nagyvirágú bársonyvirággal (Tagetes erecta)

a kisvirágú bársonyvirággal (Tagetes patula)

A bársonyvirág ami nekem mindig büdöske fog maradni, melynek levelei finoman szeldeltek, fogazottak, aromás illatúak, fészkes virágaik pedig igen változatos formájúak és nagyságúak.

A virágok formálya és mérete változatos, s a sárga szín valamennyi árnyalatában virágoznak egészen a fagyokig. Bár az előkelő körök sokáig közönségesnek és az illata miatt mérgezőnek bélyegezték, az igazság az, hogy a virágaiból kivont anyagot az EU-ban használt és elfogadott ételfestékekhez használják, melyekkel pl. majonézeket, mustárokat, vagy éppen margarinokat színeznek.

Érdekesség, hogy Indiában és Thaiföldön igazi kultusza van ennek a némelykor már unalmasnak tartott virágnak, amelyet esküvői ceremóniák, különböző fesztiválok és vallási események dekorációjához alkalmaznak.
Ahogy említettem, igénytelen növény, tehát a gondozása is rendkívűl egyszerü. Napkedvelő egynyári, amely kedvezőtlen időjárási viszonyok között is ellenálló. Talajjal szemben nem igényes, viszonylag szárazságtűrő egy darabig.

Ha az elvirágzott virágait folyamatosan lecsipkedjük, akkor bővebb virágzásra serkenthetjük és nyár végére kész kis bokrocskát kapunk.

Szaporítása magvetéssel történik.

Az elszáradt virágokból lesznek a magok, ha azokat lecsipkedjük és kiszárítva fagymentes helyen tároljuk, akkor tavasszal már vethető is.

Büdöske magok

Díszcsalán (Plectranthus scutellarioides)

Nepál, India és Thaiföld hegyvidéki lejtőin vadon terem elsősorban érdekes mutatós leveléért, nem pedig a virágáért ültetjük. Ahogy a képeken is látni, változatos színekben is elérhető.

Díszcsalán

Ennek a trópusokról származó növénynek fogazott, rajzolatos levelei leggyakrabban a zöld, a rózsaszín, a bíbor és a bordó színeiben pompáznak, s napos helyen érik el a legszebb árnyalatokat.

Ezek a növények ültethetők balkonládába vagy akár a kertbe is.

Változatos mintás leveleivel remek díszítőelemei lehetnek kertünknek.
Nagyobb foltokban, levélszőnyeget képezhet.

A homogénebb, diszkrétebb külsejű fajták pedig jó ellensúlyként szolgálhatnak feltűnően színes egynyáriak közelében.

A kereskedelemben vagy az interneten érdemes utánanézni a fajtáknak, mert sok féle létezik.

Díszcsalán

A gondozásáról érdemes tudnunk, hogy a napos, védett helyen fejlődik a legszebben, de a félárnyékot is elviseli. Tápdús, jó vízgazdálkodású talajt igényel.

Nyáron nagy melegben öntözzük bőven, mert a lombozat sok nedvességet párologtat.

Egyébként beéri kevés vízzel is, ha rendszeresen öntözzük, legalábbis a tavaszi és őszi időszakban.

Ha a fiatal növények hajtáscsúcsait lecsipkedjük, akkor bokrosabbá nevelhetjük őket. Fagyérzékeny növény, ezért teleltetéskor érdemes erre figyelni.

Ha szeretnénk szaporítani, akkor dugványozással vagy magvetéssel tehetjük meg.
Kiültetni csak a májusi fagyok után érdemes.

Petúnia (Petunia x atkinsiana)

A petúniát talán mindenki ismeri, mást nem látásból. Ő az egyik legelterjedtebb és legnépszerűbb egynyári balkonnövényünk,mely valószínűleg annak köszönhető, hogy folyamatosan, egész nyáron át virágzik, s bármely napos teraszon vagy ablakládában tartós és változatos virágdíszt biztosít.

Megfordulnak kertekben, ablakok balkonládáiban vagy akár közparkok virágágyásaiban.

Maga a növény elágazó szárú, bokros növekedésű, közép-zöld, tojásdad, ragacsos tapintású levelekkel és tölcsér formájú virágokkal.

A nemesítőknek köszönhetően ma már minden színben megtalálható a boltok polcain és lehetnek akár fodrosak, teltvirágúak, csíkosak vagy fehérrel szegélyezett szélűek is. Léteznek kisvirágú futó változatok csakúgy, mint nagyvirágú, este illatozó fajták.

A virágzás májustól októberig tarthat.

Petúnia virágzása

A petúnia meleg és napfénykedvelő, tápanyagban dús talajt igénylő növény.

Öntözzük rendszeresen, mert vízigényes növény.

Amint a virágok elszáradtak, csipkedjük őket le. Igy biztosítjuk a folyamatos és dús virágzást.

Mivel a petúnia fagyérzékeny növény, a palántákat csak a májusi fagyok elmúltával ültessük ki.

Közönséges muskátli (Pelargonium x hortorum)

Végezetül sok ember nagy kedvence következik, ami nem más mint a muskátli.

A közönséges muskátli őshazája Dél-Afrika, ahol felfelé törekvő félfás bokrai csoportosan vadon nőnek és akár a 3 métert is elérhetik.

A nemesített változatai (P. x hortorum) azóta is elmaradhatatlan szereplői a napos virágágyásoknak és balkonládáknak. A muskátlik e fajtáját, amely hazánkban is régóta töretlen népszerűségnek örvend, kerti, paraszt vagy álló muskátlinak is nevezik, mivel húsos, enyhén mirigyszőrös szára egyenesen nő.

Levelei erősek, kerekded alakúak, sok esetben jellegzetes sötét sávos mintával, illóolaj tartalommal.

Nagy virággömbbé formálódó ernyős virágzatuk színe lehet élénkpiros (tipikus), rózsaszín vagy fehér is. Szinte bárhol jól érzi magát, s jól bírja a nyári forróságot is.

A jól megszokott színben…


Szereti a napos meleg helyet, ezért a déli, délnyugati illetve a délkeleti fekvésű helyeket részesítsük előnyben. Mivel a mi házunk is déli fekvésü, az erkélyek többsége teli van muskátlival. 🙂

A kerti muskátli vízigénye valamivel kisebb, mint a futómuskátlié, ezért még nyáron is elég naponta egyszer megöntözni. A talajra nem különösebben érzékeny, de érdemes kimondottan a számára készült földkeverékekbe ültetni a gazdag virágzás érdekében. A kerti muskátli – akárcsak a futómuskátli a nyár folyamán folyamatosan hozza virágait. Az elnyílt virágokat mindig távolítsuk el, így a növény nem a termés érlelésére, hanem újabb virágok kifejlesztésére fordítja energiáit.

Az elszáradt vagy sárga leveleket törjük ki, ezáltal csökkentjük a betegségek kialakulásának esélyét. Mivel nem fagytűrő, ezért a fagyok közeledtével hűvös, világos helyre kell vinni, ahol károsodás nélkül telelhet át.
A nyár vége felé dugványozással érdemes szaporítani.

Összegzés

E pár növényke bemutatásával remélem tudtam segíteni a kezdő kertészeknek. Sajnos több növény bemutatására most nincs energiám, mert egy nagy projektbe vágtam bele a fejszém, de lesznek még ilyen bejegyzések. 🙂

Oszd meg velünk, ötletedet, tapasztalatodat, véleményedet!

Írj LENT hozzászólást a témában!

Vagy keress az alábbi felületeken!


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük